Oiolosselôte - Genesis 29

Huszonkilencedik fejezet

Jákób szolgál Lábánnál

"Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére."

(1Móz 29: 1)

Jákób keletre megy. Beszéltünk már arról, hogy a keleti égtáj kezdetet jelent. Jákóbnak elkezdődik az az életútja, amely valóban mások áldásába torkollik, amely képes lesz fölemelni másokat s így természetesen önmagát. Bár az utóbbi csupán következmény: nem cél. Ha cél lenne, önző magatartást csikarna ki Jákobból. Ő viszont elsősorban mások fölemelkedésén fog munkálkodni; épp úgy, ahogy a Béthel-beli jövendölés tartja. Ennek csupán egyik következménye, hogy ő maga is részesül azokból az áldásokból, amelyekhez másokat hozzájuttat. Valójában a felemelkedés legbiztosabb módja – legyen az ideológiai, gazdasági vagy társadalmi – az, ha elsősorban másokat igyekszünk felemelni. Ez látszólag ellentmondás; de csak a materialista, monopolista és empirista szemléletűeknek. Akik képesek felülkerekedni e szemléleten (az anyagon, a pénzen és a hatalmon), azok megláthatják a kauzális síkon mindazt az előnyt, ami mások tudatos és szisztematikus felemelésének törekvésével jár. A nagy többség ezt nem láthatja. Eltakarja szemüket a durva-fizikai homály.

"És látá, hogy ímé egy kút van a mezőben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kő vala: mikor, pedig ott valamennyi nyáj összeverődik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat, s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára."

(1Móz 29: 2, 3)

Jákób megkezdi ismerkedését azokkal az emberekkel, akik között majd hosszú évekig élni fog. Továbbá meg is tanulja az egyik legfontosabb leckét, amit leendő munkája során nap, mint nap alkalmazni fog. A kút érték. Ebben a sivatagos térségben az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – érték. Egy-egy ember nem is férhet hozzá olyan egyszerűen. Fontos szabály, hogy csak akkor szabad elgördíteni a követ a szájáról, amikor már az összes környékbeli nyáj összegyűlt inni. Azokat egyszerre megitatják, majd azonnal újra le kell zárni, s így védeni.

"És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk. És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? S azok felelének: Ismerjük. Azután monda nékik: Egészségben van-é? S azok mondának: Egészségben van, és az ő leánya Rákhel ímhol jő a juhokkal."

(1Móz 29: 4-6)

Földrajzi ismeretei nyilván kifogástalanok. Ezért is ért végre Hárán határába. Viszont az embernek mindig szüksége van megerősítésre, hogy biztos legyen abban, amit megismert, megtapasztalt, vagy tenni készül. Ez nálam is így van. Úgy érzem, sok mindent tudok, mégis elragadtatással tölt el, valahányszor egyéb forrásból is sikerül ugyanazt a konzekvenciát levonni, ugyanarról értesülni, ugyanazon a gondolatmeneten végighaladni.
Rokonai felől érdeklődik, hogy útján továbbléphessen. Az isteni gondviselés is vele van, ahogy ezt megígérte neki a Teremtője. Azzal a nővel találkozik mindjárt az útja következő állomásának küszöbén, aki további életének meghatározó személyisége lesz. Ő lesz az első és legfontosabb felesége.

"És monda Jákób: Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje, hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek. Azok, pedig felelének: Nem tehetjük, míg valamennyi nyáj össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat."

(1Móz 29: 7, 8)

A korábban már említett eseményre hívja most fel Jákób figyelmét. Tudniillik, hogy csak rövid időre, és egyszer szabad csak a kutat használatba venni ezen a térségen. Így biztosítják annak tisztaságát és vízhozamát.
Jákób otthonában nem volt szükség ilyen óvintézkedésre, hisz Ábrahám ásott elegendő kutat az ellátásuk érdekében, és azokat is bő vízhozamú erekre, forrásokra építették.

"Még beszélget vala velők, mikor megérkezék Rákhel az ő atyja juhaival, melyeket legeltet vala."

(1Móz 29: 9)

Íme ezzel megkezdődik Jákób új élete. Ő e pillanatban még nem tudja, de ez a gyönyörű leány lesz élete boldogsága és átka egyaránt. De lássuk, hogyan bontakozik ki ez a történet, s mit tanít nekünk.

"S lőn, amint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ő anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait."

(1Móz 29: 10)

Látjuk, hogy az ismerkedés egyik leghatékonyabb módja a cselekvés. Ezt már akkor is láttuk, amikor Ábrahám szolgája eljött ide Izsáknak párt választani. Itt sem történik most másképp. Így mutatkozik be annak, akiről úgy gondolja, a későbbiekben még közelebbi kapcsolata lehet. És itt nem feltétlenül párválasztásra gondolt. Egyszerűen csak, mint rokonára, Lábán gyermekére. Segít neki a munkájában, hogy ezután már nagyobb bizalommal és nyíltsággal beszélhessen vele. Azonban a rokoni találkozás annyira megindította, hogy szívét, sőt lelkét is megérintette ez a sztorgé (vérrokonságon alapuló szeretet).

"És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra."

(1Móz 29: 11)

Íme a lelki felindulás eredménye. Sírva csókolta meg a nem is ismert rokont. Boldog volt attól, hogy lakóhelyétől ilyen távol végre ráakadt egy rokonra, akiről édesanyja nyilván sokat mesélt. Valószínűleg már a hallottak alapján elnyeri rokonszenvét – sőt ahogy láthatjuk, szeretetét is. Ez tehát a sztorgé igazi ereje, amelyet rokon rokon iránt érezhet.

"S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ő az ő atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez, pedig elfuta, és megmondá az ő atyjának."

(1Móz 29: 12)

Rákhel nyilván meglepődik, de Jákób gyorsan megnyugtatja őt a magyarázattal. Olyan erős hatást vált ki vele, hogy Rákhel azonnal hisz neki, és hazaszalad a hírrel.
Ez a pszichológia magas iskolája. Ahhoz, hogy hitelt érdemlőek legyenek szavaink, gesztusokkal, sőt cselekedetekkel is alá kell támasztani. Gondoljuk el, ha Jákób egyszerűen csak odamenne Rákhelhez, és nyugodt hangon közölné vele, hogy ő a rokona. Nem valószínű, hogy a lány különösebb jelentőséget tulajdonítana szavainak. Így viszont olyan érzelmeket korbácsolt fel Rákhelben, a nézőközönségben, de mint később látni fogjuk, még Lábánban és háznépében is, hogy nem hogy kétség nem fér szavaihoz, de azonnal cselekvésre is készteti azokat, akik hallották, vagy hírét vették.

"És lőn mikor Lábán Jákóbnak, az ő húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá őt, és bevivé az ő házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak."

(1Móz 29: 13)

Lábán csak hírét vette lánya és rokona találkozásának, mégis határozott lépéseket tett arra, hogy házába fogadja őt. Ugyanolyan kedvesen fogadja, ahogy ő ismerte meg Rákhelt. Jákób továbbfokozva a lelki izgalmakat, és tovább erősítve a bizalmat a ház lakói számára, beszél szüleiről, testvéréről. Így lesz tökéletes alapja annak, hogy Lábán tökéletesen higgyen neki. Jóllehet, eddig sem kételkedett. De mint tapasztalhattuk; a bizonyítási eljáráshoz legalább kettő, de inkább három tanú, vagy tanúsító beszámoló, bizonyíték kell. Jákób a továbbiakban bőven szolgáltat ilyeneket.

"És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig."

(1Móz 29: 14)

Már nem vendégként, hanem családtagként marasztalják. Sokat mesél magáról és családjáról, és biztosak lehetünk benne, hogy a házi gazdaságban is segédkezik mindeközben. Ez derül ki a következőkből. Vagyis szavait itt is cselekvéssel párosítja, hogy a bizalmat fenntartsa, sőt megerősítse.

"És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?"

(1Móz 29: 15)

Most már tudja Lábán, hogy unokaöccse huzamosabb ideig fog itt tartózkodni. Azt is látja, hogy igen ügyes kezű, és szorgalmas ember. Olyan ember, aki, amihez nyúl, azon áldás van. Ezt sem tudta volna meg, ha Jákób nem cselekszik, csupán esténként mesél. Így nyíltan kifejezésre juttathatja vágyát, miszerint szeretné, ha ez az áldott ember őt szolgálná. Természetesen megadja érte a jutalmát, hisz bőven kitermeli azt Jákób, bár a válasz meglepi, nem szokatlan. Nem pénzt kér a munkáért.

"Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel. Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetű és szép tekintetű vala. Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért."

(1Móz 29: 16- 18)

Meglepő, de nem szokatlan fizetséget kér Jákób. Lábán kisebbik lányát. A meglepő benne – mint később látni fogjuk – az, hogy a kisebbiket kéri, pedig még a nagyobbik sem ment férjhez. Valószínű, hogy Jákób már az első pillanatban beleszeretett ebbe a lányba – ami nagy segítséget jelentett neki abban, hogy rokonaként sírva csókolja meg őt. Akkor a szíve mélyén nem csak rokonát, de szerelmét is ölelte ott. Csak a halál fogja elválasztani őket egymástól, pedig sok gyötrelmet ékel még közéjük a sors.

"És monda Lábán: Jobb néked adnom őt, hogysem másnak adjam őt, maradj én nálam."

(1Móz 29. 19)

Lábán válasza egy hosszú távon érvényes alapelvet közöl itt, amely a jó házasság szolgálatában fog állni. Arról van szó ugyanis, hogy – mint a könyv elején írtam – három olyan térség van, ahol főleg khámita népek laktak. Babilóniai, mezopotámiai népek ezek, akiknek vallási, ideológiai felfogása erősen eltér a fekete-fejűekétől, a helyi sémitákétól. Ezek a filozófiák ráadásul nem az igaz Isten szolgálatában állnak; azzal igen ellentétesek. Így gondolkodásuk önző, erkölcsük posványos, tetteik egoisták, és hatalomvágyók.
Ha Lábán ilyen emberekhez adná hozzá leányait, akkor azok elsüllyednének ebben az erkölcsi fertőben, s ő is elveszítené őket. Jákób viszont a sémiták Istenét, Jahvét imádja, sőt az Ő népének kiválasztottja is. Mennyivel emberibb gondolkodást képes képviselni egy ilyen ember. Másfelől viszont nem egy megvetendő az a szemlélet sem, hogy kettejüknek (Rákhelnek és Jákóbnak) közös kulturális és nyelvi háttere van, és a vallásuk is eléggé hasonló. Sokkal kevesebb különbözőséget kell leküzdeniük házasságuk során, s így lényegesen kisebbek lesznek a kettőjük közötti súrlódások. Közös életük során emberileg is, anyagilag is lényegesen magasabb szintet érhetnek el, s utódaikat is biztonságosabb körülmények között nevelhetik fel. Több energiát fektethetnek a felnövekvő generáció felnevelésébe, mintha folyamatosan a kettőjük közötti különbözőségekből eredő feszültségek enyhítésén kellene dolgozniuk.
Így Lábán azonnal rá is áll az alkura, s kéri Jákóbot, hogy maradjon. Ha e mögött ravaszság is húzódik, azt most még Jákób nem tudja.

"Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt."

(1Móz 29: 20)

Jákób boldogan marad, s erejét megfeszítve dolgozik Lábán birkanyája körül mindaddig, míg el nem telik a kijelölt hét.
Felhívnám a figyelmet, az itt szereplő hetes számra. Ennyi időre volt szüksége (év = nap) a Teremtőnek is, hogy tökéletes teremtésművét előkészítse, elemeit megalkossa, és a benne felmerült vitakérdéseket egysze s mindenkorra tisztázza. A végén jön a működés főpróbája. Ez így van Jákób esetében is. Lássuk az előkészítő munkálatok főpróbáját.

Jákób házas élete

"És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én időm kitelt, hadd menjek be hozzá."

(1Móz 29: 21)

A főpróba a házasélet megkezdéséből áll. Ezt készítette elé Jákób. A Teremtő által előkészített Világegyetem is házasságra lett felkészítve. De míg a Teremtő dolgozott; a gonosz erők is ezt tették. Ugyanígy Jákób esetében is. Mindkét főpróba egyértelműen föltárta, hogy milyen erőviszonyok csapnak össze, és hogy egyáltalán a Jóval és a Jóval szemben.

"És begyűjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat."

(1Móz 29: 22)

Éppen úgy, mint Armageddon előtt közvetlenül. A Teremtő esküvőt szervez Fia, Jézus Krisztus és annak Menyasszonya, a felkentek Égi Gyülekezete között. De vigyázat! A menyegző nem felhőtlen. Azt Isten nagy háborúja; Jákób esetében egy más fajta szívrombolás követi.

"Estve pedig vevé az ő leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne ő hozzá. És Lábán az ő szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az ő leányának Leának."

(1Móz 29: 23, 24)

Íme, a Gonosz cselekvésének eredménye. Lábán tudja, hogy csúnyácska idősebbik lányát nem fogja tudni férjhez adni, ha előtte a kisebbiket, szebbiket odaadja Jákóbnak. Ezért cselhez folyamodik. A tett önmagában nem gonosz, hiszen őt nyíltan is neki adhatta volna; azonban a szívében gonoszság csírája dúl nagyobbik lánya és Jákób áldott volta miatt. Lábán jóllehet sémita, mégsem tiszta szívvel szolgálja Istenét. Nem véletlen, hogy annak idején nagyatyja, vagy atyja nem tartott Ábrámmal Kánaán földére, előkészítendő az isteni tervet. A szíve tehát nem tökéletes Jahve iránt. De történetünk szempontjából nem csökken személyének jelentősége. Jákóbnak a továbbiakban ezzel a személyiséggel kell összemérnie Isten iránti lojalitását, s rá van szüksége gyengeségeinek csiszolásához is. Így hát elfogadja a kihívást, ha nem is örömmel, de szabad akaratból; és nem bosszút forralva teszi ezt. Figyeljük tehát, hogyan fogadja, s oldja meg a problémát.

"És reggelre kelve: ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem? Lábán, pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik előtt. Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig."

(1Móz 29: 25- 27)

A magyarázat logikus, de az eljárás elmarasztalható. Azzal, hogy Lábán bevezette Leát Jákób hálótermébe, s neki adta a szolgálóját, Zilpát; határozottan azt mutatja, hogy Jákóbhoz adta őt feleségül. Ez így önmagában rendjén is lenne. De úgy látszik, ha Jákób ragaszkodik a kisebbik leányához, akkor annak feltétele az, hogy előbb el kell vennie az idősebbiket. Viszont minthogy mindez ideig csupán a kisebbik hetét szolgálta ki, le kell dolgoznia az idősebbikét is. Valójában addig egyik se a felesége. Így valójában még paráznaságra is adta őt a lányával, Leával együtt.
Ha valaki így megcsűr-csavar valamit, akkor egyértelműen helytelen, hátsó szándék vezérli. Nem akarja, hogy eladhatatlan lánya a nyakán maradjon; s ezt ilyen furfanggal oldja meg. Még szerencse, hogy Jákóbnak helyén van a szíve, szembenéz a helyzettel, s határozott lépést tesz a megoldás felé. Ez is óriási erénye mindazoknak, akik a paradicsomi előkészítő tevékenységek során kiválogatásra kerülnek a kísérleti kommuna különféle piramidális felépítése során.

"Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez, pedig néki adá Rákhelt, az ő leányát feleségűl. És adá Lábán az ő leányának Rákhelnek, az ő szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen."

(1Móz 29: 28, 29)

A nyolcadik nap a Teremtő világméretű tettei esetében ezer esztendőt vesz igénybe; Jákóbnak ez újabb hét évig tart. A végeredmény ugyanaz. A gonosz erők kitakarodnak Jákób családi életéből, illetve a Teremtő világából. Viszont az így kialakult paradicsomi körülményeket most már ki kell terjeszteni szélesebb körben is. A továbbiakban megfigyelhetjük, hogyan teszi ezt Jákób, illetve hosszú távon tanulmányozhatjuk az isteni tettek igen hosszú és változatos sorát, először az eddigi történelmen át, majd a nyolcadik napon, a paradicsomi építkezések világméretű kiterjesztése alkalmával.

"És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála ő nála még más hét esztendeig."

(1Móz 29: 30)

A továbbiakban tehát a jövőjének gazdasági oldalát kívánja megalapozni Jákób. segítséggel, egy nagyszerű társsal ez lényegesen könnyebb, mint egyedül. Ez így van napjainkban is. Bár ma már valójában igen ritka az olyan társ, aki olyan odaadóan segítene férjének a munkájában. Leggyakrabban inkább csak önző módon kihasználják urukat saját, egyéni, mohó vágyaik kielégítése érdekében. Nem így Rákhel. Ő vele nyilván boldogan gyarapíthatja Jákób úgy a családját, mint annak ellátását célzó anyagi hátterét. A későbbiekben ezt még hatékonyabban fogja végezni.
Íme, felszínre kerül Jákób egyik hibája. Két feleségét nem egyformán szereti. Természetes, hogy egy kecses, szép leányt könnyebb szeretni, mint azt, aki nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Márpedig az isteni szemléletmód elvárja a szolgálójától, hogy ezen a felszínes gondolkodáson felülkerekedjen. Ez a házasság tehát kitűnő alkalmat kínál Jákóbnak ahhoz, hogy szembenézzen ezen hiányosságával, és csiszoljon ezirányú mentalitásán. Ebben segít neki a Teremtő úgy, hogy azok külső tulajdonságaikat szembeállítja más, fontos tulajdonságaikkal; mint például az utódlás képességével. Itt is szembesülni fogunk tehát azzal, hogy a túlzott szerelem gátolhatja a teherbeesés képességét, míg a tudatos behódolás, és alázat elősegíti azt. (A teremtményhez való túlzott ragaszkodás gátló tényező az igaz-imádatban.)

"És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala. Fogada azért Lea az ő méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem. Azután ismét teherbe esék és szűle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak."

(1Móz 29: 31- 33)

Lea tisztában van vele, hogy nem épp szemrevaló teremtés, de eltökélt szándéka, hogy szilárd erkölccsel ragaszkodni fog férjéhez. Azon igyekszik minden rendelkezésre álló eszközzel, hogy elnyerje kegyét. Egyszerűen csak szeretne az ura oldalán boldog lenni. Ez egy természetes és szükséges női, asszonyi vágy. Nem irigykedik ő a húgára sem, hisz őt is szereti. Valójában nem is lázadozik megvetett volta miatt, csupán úrrá akar lenni fölötte úgy, hogy ne okozzon kárt senkinek vele; sőt segítse a családját. Láthatjuk, hogy ha Jákób még nem is, de a Teremtő mindenképpen méltányolja törekvéseit, s minden eszközzel segíti őt. Egyik leghatékonyabb módja ennek, ha az asszony méhét nyitva tartva lehetőséget nyújt gyermekek világrahozatalára. Nem is áll meg kettőnél.

"És megint teherbe esék és szűle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szűltem néki; azért nevezé nevét Lévinek. És ismét teherbe esék, és fiat szűle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszűnék a szűléstől."

(1Móz 29: 34, 35)

Sorozatban négy gyermekkel áldotta meg őt az Úr. Ezért Lea igen hálás, és erősen reméli, hogy örömébe fogadja őt végre Jákób. Valójában elég gyötrelmes dolog lehet úgy szülni sorba a gyerekeket, hogy csupán reméli az ennek okán való tiszteletet; de nem érzi, nem tapasztalja meg. (A földön csupán hiszünk a reménységünkben, de nem üdvözölhetjük azt.) Ő ennek ellenére kitartóan tiszteli, és szereti férjét. Most már igazán le is kötheti magát, hisz négy gyermek körül van épp elég tennivaló. De soha nem felejtkezik meg férje iránti kötelességéről sem: legyen az háztartási vagy hitvesi.